AcadNet verseny

Akadémiánk vállalta az AcadNet hálózati és informatikai verseny magyar nevezőinek kiválasztását, nevezéseik továbbítását és kapcsolattartást a főszervezők felé. Ezen az oldalon szeretnénk összegyűjteni a versenyről szóló információkat, hogy a verseny nemzetközi sikeressége esetén a magyar diákok minél felkészültebben vehessenek rajta részt.

Az AcadNet verseny 2013-ban már hatodik alkalommal rendezte meg a romániai IT tanárok szervezete. Korábban csak országon belül hirdették meg, de idén nemzetközi fordulót is szerveztek belőle, Bulgária, Magyarország, Moldova, Románia és Ukrajna diákjait hívták meg. A nehezen megoldható személyes részvétel helyett természetesen interneten keresztül lehetett nevezni és versenyezni is.

A kategóriák és a szükséges tudásszintek

  1. Hálózatok 9-10. évfolyam - CCNA Exploration 1-2
  2. Hálózatok 11-12. évfolyam - CCNA Exploration 1-4
  3. IT Essentials 9-10. évfolyam - IT Essentials
  4. IT Essentials 11-12. évfolyam - IT Essentials + CCNA Discovery 1

Az IT Essentials kategóriák egy elméleti tesztből és egy távoli (virtuális) számítógépre kapott bejelentkezési lehetőségen keresztül néhány alapvető beállítás elvégzéséből álló gyakorlati részből állnak.
A Hálózatok kategóriák elméleti tesztből és Packet Tracer szimulációs környezetben végrehajtandó (hibakeresés és konfigurálás) gyakorlati részekből állnak.

Az elméleti tesztet a verseny portálján kell megoldani, egy moodle alapú oldalra kapnak a versenyzők felhasználót. A Packet Tracer feladat megoldott állományát szintén erre a portálra kell feltölteni. A virtuális számítógépen végzett módosításokat nem kell külön menteni, a feladatok végrehajtását a gépre belépve ellenőrzi a versenybizottság.
Minden feladat és tájékoztató angol nyelven zajlik és természetesen időre megy.

A jelentkezésnek nem feltétele sem befejezett, sem megkezdett Cisco Akadémia szemeszter, a szervezők csak a tudásszintet határozták meg az Akadémia szemesztereire hivatkozással, de a feladatok szövegezése, formája, anyaga ismerős lehet a tananyagot ismerők számára.

2013

A versenyen ebben az évben országonként és kategóriánként 5 versenyző indulhatott. Magyarországi selejtező verseny a 2013-as évben nem került megrendezésre, a diákokat oktatóik jelölhették (a Cisco Akadémia szemesztereinek naplója illetve oktatói ajánlás útján), a megadott információk alapján a legjobb diákok nevezését továbbítottuk.

A verseny előtt és alatt számos technikai és kommunikációs probléma merült fel, ezért diákjaink nem tudták a maximálisat nyújtani, de a következő évekre készülésben mindenképpen segíteni fognak a feladatok és a tapasztalat, amit a versenyről gyűjtöttünk.

  1. Hivatalos tájékoztató
  2. Eredmények
  3. Feladatok